Az én életmódváltásom sajnos nem kezdődött valami fényesen. Én nem mondhatom el, hogy kizárólag az egészségem és a nagy túlsúlyom miatt vágtam bele. Viszont annyiból mégiscsak a szokásos történet, hogy én is kövér kislány voltam mindig is. Bár a gimnáziumi évek alatt szépen lassan fogytam úgy 10kg-ot, de sosem voltam vékonynak mondható. Az egyetem időszakában pedig minden addig leadott kiló vissza is jött…
Így indultam 92kg-ról 2015-ben, és fogytam mostanáig több, mint 32kg-ot. És hogy miért is volt olyan keserves a kezdet? Csak röviden írom le, hogy minden érthető legyen.
2015 nyarán sok veszteség ért, szerelmi csalódás, haláleset a családban, magánéleti válság… Arra a nyárra különösképpen igaz volt a mondás, hogy „a baj mindig csőstől jön”. Mindez sok volt számomra, ráadásul úgy, hogy minden egy hét leforgása alatt történt. Ebben a pár napban rengeteget fogytam, minden ruhám nagy lett rám. Nem is csoda, annyira magam alatt voltam, hogy semmi sem ment le a torkomon. Napi egy tányér levessel, vagy egy joghurttal és pár szem gyümölccsel elvoltam, egyáltalán nem tudtam enni. Ekkor lépett közbe a családom, akik kórházzal, infúzióval, mesterséges táplálással fenyegettek, hogy ha ezt továbbra is így folytatom. És ők tudják, hogy engem semmi mással, de az orvossal és a kórházzal meg lehet fogni.
Ekkor döntöttem úgy, hogy erőt veszek magamon, megpróbálom túltenni magam a történteken, és visszatérek a rendes kerékvágásba. Viszont azt tudtam, hogy semmit sem szeretnék ugyanúgy csinálni, mint azelőtt. Ha már ennyit sikerült fogyni, igaz egészségtelenül, akkor meg is akarom tartani és ha lehet, még tovább folytatni, de már egészséges keretek között. Így vágtam bele az életmódom teljes megreformálásába.
A legnagyobb változás, amivel kezdtem, az az volt, hogy rászoktam a reggelizésre. Azelőtt sosem reggeliztem. Sőt úgy elvoltam egész nap az iskolában is, hogy nem ettem semmit, csak akkor először, amikor délután hazaértem. Ez volt a legrosszabb szokás a világon, amit elkövethettem. Nem mondom, hogy könnyen ment a váltás, de elhatároztam magam, és megcsináltam. Ha kellett rákényszerítettem magam, ha nem is sokat, de pár falatot mindig egyek ébredés után. Az elején csak napi háromszor próbáltam meg enni, ami elég nehéz volt először, kellett egy hét vagy még több is, hogy hozzászokjam. De sikerült, meg kellett értenem, hogy nem koplalással fogom elérni a céljaimat, az nem vezet jóra. Főleg, hogy előtte pontosan azt csináltam, és csak az egészségem romlott tőle. Nemcsak a fogyás volt a célom, hanem az egészségem megőrzése és javítása is. Azt vártam az életmódváltástól, hogy nem leszek olyan fáradékony, szebb lesz a bőröm, nem fog úgy hullani a hajam, erősebb leszek… Máig sokan azt hiszik, hogy sanyargatom magam az „álomalak” elérése céljából. Pedig én büszke vagyok arra, hogy divat diéták és fogyasztószerek nélkül sikerült elérnem mindent. Egy percig sem éheztem, éhezem, és többet eszem most, mint előtte bármikor.
Nem kevés kitartás és szorgalom párosult az elhatározásom mellé. Szépen lassan kiiktattam az étrendemből a fehér lisztet és a fehér cukrot, mindent ami hirtelen az egekbe repíti a vércukorszintet. Rengeteget olvastam utána, hogy milyen összetevőnek mik a szervezetre gyakorolt hatásai, sokat tanultam ez idő alatt. Szerencsére a kenyér- és tésztaféléket könnyen el tudtam hagyni, régen sem voltam nagy fogyasztójuk. Viszont, ami számomra a legnagyobb kihívás volt, azok az édességek. Nagyon édesszájú vagyok, imádom a csokit, és a kedvencem a túró rudi volt, amiből minden nap ettem is. Arról leszokni kezdetben iszonyú volt, bevallom. Szerencsére most már mindenre van egészséges alternatíva is, így nem kell mellőznöm az édes ízt sem. Amíg az egyszerű szénhidrátok, cukor kiürült a szervezetemből, az olyan volt, mint amikor egy drogfüggő elvonón van. Ezek az ételek is egyfajta függőséget tudnak okozni, majd amikor teljesen kiiktatod az életedből, akkor jönnek az elvonási tünetek. Sosem kívántam még annyira szénhidrátot, mint akkor az első egy hétben. Akkor jöttem rá, hogy tényleg minden kezdet nehéz.
De csak azt a pár napot kellett kibírni. A saját célom lebegett a szemem előtt és tudtam, hogy csak egyre könnyebb lesz. Amikor már hozzászokott a szervezetem ahhoz, hogy mindig megkapja a számára szükséges tápanyagokat, akkor váltottam a napi ötszöri étkezésre. Ezt tartom azóta is, kb 3 óránként eszem. Ezzel a testem tudja, hogy mindig érkezik utánpótlás és felesleges raktároznia. Amint ezt megértettem, már nemcsak mint élvezeti cikk tekintettem az ételre, hanem mint üzemanyagra is, amivel működöm. És tényleg nem mindegy, hogy mivel tankoljuk fel. Már kezdetben is minden reggel zabkását ettem, mint szerintem mindenki, aki belefog az életmódváltásba, ez alap. Azóta ez annyiban változott, hogy nemcsak kásaként eszem a zabot, hanem palacsintaként, lepényként, felfújtként, császármorzsaként, és még saját granolát is csinálok belőle. Annyira szeretem, hogy ilyen változatosan el lehet készíteni. Ezek mellett nagy változás volt, hogy teljesen elhagytam a tejet. Nem iszom már, saját zabtejet készítek itthon magamnak, azzal iszom reggelente a kávémat és azzal is sütök-főzök. Itthon elkészítve fillérekbe kerül, és egyáltalán nem bonyolult az elkészítése sem.
Azt elmondhatom, hogy egy eléggé változatos étrendet sikerült kialakítanom magamnak. Sok zöldséget és gyümölcsöt eszem, sovány húst és feldolgozott tejterméket is. A vacsora egyedül az, ami mindig ugyanaz: túró, joghurt, egy reszelt alma és fehérjepor. Másnak biztos túl monoton lenne, és el nem tudná képzelni, hogy minden este ugyanazt egye. De nekem ez a kedvencem, és le nem cserélném semmire. Volt, hogy próbálkoztam csak salátát enni este, de hiányzott a túróm, úgyhogy azt nem tudtam sokáig csinálni…
Mostanra már egy olyan életmódot folytatok, amelyet a kiegyensúlyozottság jellemez. Semmit sem vonok meg magamtól, amit megkívánok. Már nem utasítok vissza szülinapokon egy szelet tortát, vagy bármilyen más ünnep alkalmával egy szelet süteményt. Megértettem, hogy nem ezektől fogok elhízni megint. A legfontosabb a mérték megtartása. Ha az év 90%-ában egészségesen élek, és odafigyelek magamra, akkor egy-egy ilyen alkalom nem fog mindent romba dönteni. Megtanultam odafigyelni a testemre, és például tudom azt, hogy én szénhidráttal működöm. A táplálkozásom nagy részét ezek teszik ki, természetesen a minőségi szénhidrátok. Fő forrásaim a rizs, puffasztott búzaszelet, zöldségek, gyümölcsök, különböző gabonafélék (bulgur, hajdina, köles, gersli), teljes kiőrlésű tészták… Én ezektől telítődöm el, viszont a zsírbevitelemet pont ezért csökkentettem. Sertést és zsíros ételeket pedig egyáltalán nem is eszem. Húst és kávét is csak mértékkel fogyasztok, bármennyire is szeretem mindkettőt, mert ha túlzásba vinném, akkor csak besavasodnék tőlük…
Mindezekkel együtt szépen bekúszott az életembe a sport is. Eleinte csak napi 20 perces tornát csináltam. Többet nem is bírtam, nem volt egyszerű egy akkora testet megmozgatni… Sokszor még abban a pár percben is úgy ki tudtam fáradni, mintha lefutottam volna egy maratont. De ennek ellenére is kitartó voltam, és csináltam növelve az intenzitást, bármennyire fájt is. Nagyfokú tudatosság és elszántság volt jellemző már akkor is rám, mindent alávetettem a célom elérése érdekében. Tudtam, hogy ez is csak kezdetben nehéz, és majd ahogy egyre mennek le a kilók, könnyebb lesz minden. Ez a kitartás pedig elvezetett odáig, hogy megszerettem a sportot. Mindent abban tudtam levezetni, ha szomorú voltam, vagy ha boldog. Közben pedig a másik nagy szenvedélyem is velem volt, a zene. Ők ketten nagyon sok mindenen segítettek át. Ezért is vagyok olyan alázatos a sporttal, mert olyan sokat köszönhetek neki. Kezdetben csak a feszültség levezetésére, gondolkodásra használtam, miközben a testemet is formáltam vele. Mentálisan is sokat hozzám tett, és nem mellesleg ő sosem okozott csalódást. Mindig boldogságot érzek, miután végzem az aznapi edzéssel. Ezt az érzést pedig semmire sem cserélném le, és nem is nagyon van olyan dolog, ami ilyet váltana ki belőlem.
A kis tornákat aztán kiegészítette a futás is. 2016. április 12-én (igen, pontosan emlékszem a dátumra és a napra…) mentem ki először a futópályára kocogni. Persze, akkor még 400m lefutása is nagy kihívás volt, alig tudtam megcsinálni. Mindig kis célokat tűztem ki magam elé. Először csak egy kört akartam lefutni megállás nélkül, majd kettőt, hármat, és így tovább… Minden egyes nap kimentem a pályára, amíg el nem értem a célomat. Az első nagy sikerélmény az volt, amikor le tudtam futni 5 kört. És hogy miért is volt ez olyan nagy mérföldkő számomra? A gimnáziumban is mindig 2000m-t kellett futni felmérések alkalmával, ami persze nekem sosem ment. Be akartam bizonyítani, hogy én is meg tudom csinálni. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta szenvedélyemmé vált a futás, és már félmaratonokat futok. Ehhez viszont az kellett, hogy ne törjek le már az elején, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. Illetve, hogy minden nap ott koptattam a salakot, bármilyen idő is volt, vagy ha kedvem sem volt hozzá éppen. Mert azért én is csak emberből vagyok, és bizony velem is előfordul, hogy egy kicsit alább hagyott a lelkesedésem…
Mindent összevetve, azt hiszem, azt elmondhatom magamról, hogy egy teljes mértékben fenntartható életvitelt sikerült kialakítanom magamnak. Minden csak fejben dől el! Utána már csak egy kis szorgalom, kitartás és akaraterő kell. Megelégedve sosem leszek magammal, és reálisan sem tudom magam látni, de talán nem is baj. Ha tükörbe nézek, még mindig azt a túlsúlyos, önbizalom hiányos, visszahúzódó lányt látom, hiába tudom, hogy rengeteget változtam. Persze a duci lányok kezdeti „sikereit” én is átéltem, amikor nagy meglepődve észrevettem, hogy „jé, nekem is van a csuklómban csont, vagy hogy nekem is van kulcscsontom…”, amiket ezelőtt sosem láttam magamon. Ezek ellenére is mindig azt szoktam mondani, hogy ha én meg tudtam csinálni, akkor bárkinek menne. Hiszen, bevallom őszintén, ezelőtt én voltam szerintem a világ leglustább embere. Viszont hiszek abban, hogy az emberek meg tudnak változni, ha azt tényleg akarják is. Itt az én példám!
Szerző:
Juci – BFH Shop tartalomfejlesztő
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: