A mai rohanó életmódunkban sokszor még az alapvető dolgokat is elfelejtjük, mondván egyszerűen nincsen rá „időnk”. Sokan így viszonyulunk a megfelelő víz és folyadék bevitelhez. Modern korunk egyik vívmánya, hogy egyszerűen elfelejtettünk eleget(!) inni…
Azzal valószínűleg te is tisztában vagy, hogy testünk közel 70 százaléka víz, így, ha azt mondom: a legalapvetőbb dolog, amit tehetsz az egészségedért, és a szervezeted rendezett, jó működéséért az nem más, mint hogy megfelelő mennyiségű folyadékot viszel be.
Ez a folyadék forrás nem feltétlenül kell, hogy csak vízből álljon, olykor-olykor egy jó hideg sör is megteszi :), azonban figyelj rá, hogy kerüld a túlzott cukros italok fogyasztását, hiszen ezek tele vannak fölösleges kalóriákkal, amik alattomos módon bizony lerakódnak a zsírpárna formájában, amit aztán kőkemény edzéssel tudsz csak leadni, így nem biztos, hogy megéri a pillanatnyi öröm a későbbi nehézségekért.
Egy átlagos felnőtt ember napi vízszükséglete minimum 2,5-3 liter, persze ez nagyban függ különböző tényezőktől, mint például a testsúly és az életkor!
Fontos megjegyeznem azonban, ha fizikai aktivitást végzel, akkor valamivel több vizet igényel a szervezeted. Főként a nyári időszakban, bizonyos körülmények közt (mondjuk a napon barnulva a strandon) ez a szám akár meg is duplázódhat!
Így nagyon fontos, hogy odafigyelj a vízpótlásra, hiszen inkább igyál több folyadékot, mintsem, hogy a szervezeted annak hiányában szenvedjen.
Hogyan tudod pótolni a folyadékot?
Adott esetben a vízhiányt pótolhatod akár zöldségekkel és gyümölcsökkel is, hiszen egyes zöldségfélék (uborka, brokkoli, paradicsom), valamint a nyáron főszezonját „élő” görögdinnye, akár 90 % feletti víztartalommal is rendelkezhetnek, így ezeket beiktatva az étrendedbe elősegítheted a megfelelő vízmennyiség bevitelét.
Hölgy olvasónk szempontjából megjegyezném, hogy a kellő folyadék fogyasztás hatással van a bőröd feszességére is, ugyanis minél hidratáltabb a bőröd annál feszesebb, és ezáltal egészségesebb is!
Sokak a kevés vízfogyasztásuk mellett azzal érvelnek, hogy nem tudnak egyszerűen olyan sok vizet meginni, mint ami szükséges lenne. Nos, ha te is ebbe a csapdába estél, akkor itt egy apró kis trükk, mellyel biztosan könnyebben le tudod majd gyűrni azt a pár liter vizet:
Tipp!
Egy nap körülbelül 8-10 órát ébren vagy, így ha minden órában csupán 2-3 deciliter vizet megiszol, ami nem több egy pohárnál, akkor máris megoldottad a napi folyadékbevitel „problémáját”.
Iktasd be a mindennapokba ezt a szokást és garantáltan el fog fogyni a kívánt vízmennyiség, valamint élvezd ki a nyári gyümölcsök, zöldségek rengetegét és fogyassz sokat belőlük, persze az egészséges kereteken belül, odafigyelve a cukortartalmukra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: